Az éghajlatváltozás mint globális jelenség intenzív viták tárgyát képezi a nyilvánosság különböző tereiben, legyen az akár a tudományos diskurzus része vagy a pletykák szintje. Bár létezik egyfajta tudományos konszenzus az emberiség hozzájárulásról az éghajlatváltozáshoz, de még mindig sok tévhit él ezzel kapcsolatban. A tömegmédia, jellegéből adódóan túlhangsúlyozza a globális folyamatok káros hatásait. Az általa kiváltott érzelem gyakran egyrészt az unalom, másrészt a szorongás és a tehetetlenség érzését váltja ki.

A 21. században az emberek nagy része számára a közösségi média jelenti a jelentős információforrást, ennek megbízhatósága azonban sok esetben megkérdőjelezhető. A kritikai gondolkodás képessége mindannyiunk számára kulcsfontosságú és fontosabb, mint valaha. A kritikusan gondolkodó polgár képes eligazodni az ellentmondásos információk között, felismerve a részleges és elfogult forrásokat. A médiából származó információkra támaszkodó kritikus gondolkodásnak magában kell foglalnia annak a megértését is, hogy miért és hogyan kell előre lépnünk az éghajlatváltozással ügyében.

A DEXPO projekt fő célja, hogy a pedagógusok olyan szakmai hátteret kapjanak, amelyek segítségével a kritikai gondolkodás készségét felhasználva képesek lesznek az éghajlatváltozás kérdéseivel foglalkozó médiamanipuláció kiszűrésére, a diákok médiaműveltségének és az éghajlatváltozással való ismereteik elmélyítésére.

PARTNEREK

Anthropolis

A 2002-ben alapított Anthropolis Antropológiai Közhasznú Egyesület kiemelt céljai a globális egyenlőtlenségek és igazságtalanságok elleni küzdelem és a kritikus globális állampolgári attitűd megértése és elfogadtatása. A szervezet a kulturális relativizmus értékeit, az aktív részvételi megközelítést, a polgárok szerepvállalását és a globális kérdésekkel kapcsolatos tudatosságot kívánja előmozdítani. A globális nevelés területének egyik meghatározó hazai szervezetekét képzéseket, műhelymunkákat, tanagyagokat nyújt tanárok, pedagógusok és diákok számára. Az Anthropolis kiterjedt hazai és külföldi szakmai kapcsolathálót ápol globális neveléssel foglalkozó, egyéb oktatási és kulturális szervezetekkel, intézményekkel, döntéshozókkal, hasonló témákban tevékenykedő civil szervezetekkel. Az Anthropolis hazánkban úttörőként foglalkozik a digitális történetmesélés módszertanának terjesztésével, wokrshopok szervezésével. A módszer a személyes történetekben rejlő erő segítségével teszi átélhetővé a szűkebb vagy a tágabb közösséget érintő kérdéseket.

Arpok

Az Arpok egy 2004-ben alapított nonprofit közhasznú szervezet, amelynek székhelye a Cseh Köztársaságban, Olomoucban található. Célunk, hogy részt vegyünk a világ fenntartható fejlődésében, és egy olyan aktív, tisztelettudó és nyitott társadalmat hozzunk létre, amely érzékeli a világ összefüggéseit és összetettségét, és vállalja a felelősségvállalásból eredő szerepét. A tanulók és diákok számára oktatási programok széles skáláját kínáljuk a globális nevelés szempontjából releváns témákban. A tanárok számára workshopokat szervezünk a globális nevelés témáiról, és ellenőrzött módszertani anyagokat, javaslatokkal és gyakorlati tippekkel kínálunk arra vonatkozóan, hogyan lehet ezeket beépíteni az órákba. Több mint 60 iskolával működünk együtt, elsősorban Olomouci kerületben.

Humanitas

A Humanitas – Globális Nevelés és Együttműködés Központját egy 2000-ban alapított, ljubljanai székhelyű nonprofit szervezet. A globális oktatás területén vezető szervezet vagyunk Szlovéniában, szlovén és nemzetközi partnerekkel egyaránt együttműködünk. Innovatív tanulási anyagokat fejlesztünk, workshopokat kínálunk diákoknak, képzéseket pedagógusoknak, és nyilvános rendezvényeket szervezünk, amelyek célja a globális kölcsönös függőség és kapcsolódások tudatosítása. A szolidaritás, a felelősségvállalás, az igazságosság és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdításával arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt a formális és informális környezetben egyaránt, és vegyenek részt a társadalmi és környezeti igazságosságon alapuló társadalom alakításában.

Mapa das Ideias

A Mapa das Ideias egy portugál cég, amely 1999 óta foglalkozik a múzeumok, a közönség és a közösségek közötti kapcsolatokkal. Három fő területtel tevékenykedik: közvetítés (közvetlen kulturális közvetítésre és oktatási szolgáltatásokra összpontosít); konzultáció (kutatási és kreatív projektek, valamint képzések befogadása); és kiskereskedelem (a múzeumi üzletvezetés és a terméktervezés). A múzeumlátogatás oktatási elemei mellett a cég ezen intézmények digitális átállásán, valamint a kulturális szervezetek közönségfejlesztésén és az ágazati szakemberek szakképzésén is dolgozott. A cég munkásságát az APOM Awards (Portugál Muzeológiai Szövetség) partnerségi és oktatási szolgáltatások kategóriájában díjazták.

Scroll to Top